A rovar már ma is „titkos” összetevő: Hiába is zárkózik el 10-ből 7 magyar attól, hogy rovarokból készült ételt egyen, így is a többség feltehetően naponta fogyaszt olyan élelmiszert, amelynek adaléka rovarból kivont anyag, vagy rovarváladék. A két széles körben alkalmazott ilyen adalék a kármin és a sellak. Míg előbbi húskészítmények, édességek, lekvárok, italok, stb. piros árnyalatáért, utóbbi édességek, csokoládék, gyümölcsök és gyümölcskészítmények fényes hatásáért felelős.
Amíg a kármin vagy kárminsav (carmine, cochineal extract, crimson lake, carmine lake, CI Natural Red 4) sokszor E120 fedőnéven, úgy a sellak (shellac, schellack) E904-es kód alatt fut a csomagolásokon. A Nébih E-szám kereső oldala szerint a kárminokat és a kárminsavat a kosnilból állítják elő – amely a bíbortetű (Dactylopius coccus Costa rovar) nőnemű példányainak szárított testéből áll. A tájékoztatás szerint a színező alkotórész a kárminsav, mely vörös, sötétvörös színű. Az élelmiszereknek a kárminsav eperszínű árnyalatot ad. A Nébih szerinti példák engedélyezett felhasználásra: cukorkák, desszertek, gyümölcskocsonyák, húskészítmények, italok, joghurtok.
A sellak amolyan állati eredetű gyanta, amit használnak is kozmetikai termékekhez, padló- és bútorfényező szerekben, és ugyancsak használnak gyógyszerekhez és élelmiszerekhez, hogy a felületük fényes legyen. A Nébih leírása szerint a sellak a Laccifer lacca indiai pajzstetű gyantás váladékából készült tisztított és fehérített bevonat. Példának az engedélyezett felhasználásra a csomagolt édességeket hozták.
Gyakran a kármin adja a bevonatos cukorkák, drazsék közül a pirosak színét, így megtalálható többek között az M&M’s drazsékban, de a franciadrazséban, és a dunakavicsban is. Édességekben szintén találkozhatunk az E120 adalékkal színezőanyagként, lehet a rózsaszín bevonatú fánkokban, vagy mignonokban, a marcipán tortadíszekben (pl. Szamos), egyes gyümölcsös töltött csokikban (pl. Tibi, Vadász). Meglepő, de még péksüteményt és bacon ízesítésű kekszet (Tuc) is találtunk, amiben E120 színezék volt feltüntetve.
Kevésbé meglepő, hogy számos húskészítménybe is kerül kárminsav. Ott van rengeteg löncshúsban, felvágottban, párizsikben (pl. Pick Harmónia, Pápai Sliced Bologna Sausage, Finonimo, eFeF), virslikben (pl. Kaiser Frankfurter Party, PICK Pickolino, Finonimo), májkrémekben (pl. Kaiser, Finonimo), debreceni és lecsókolbászban (Hetvenhetes, Kaiser), és füstölt parasztkolbászokban is (pl. Gyarmati). Sőt, kerülhet kármin a piros halikrákba, vagy rák ízesítésű halrúdba is.