Retek, tojás, torma, újhagyma, sonka: erről már a hülye is rájöhet, hogy Jézus Krisztus feltámadását ünnepli a keresztény világ, vagy legalábbis az ehhez a kultúrkörhöz tartozó országok. A tojás szimbolikáját már sokszor és sokan körbejárták: ezt már a rómaiak is a tavaszünnep kellékeként, Kübelé anyaistennő tiszteletére használták, és azóta is termékenységi szimbólumnak számít. A torma a zsidó széderünnep fontos kellékének számított, a gyógyhatásáról nem is beszélve, ráadásul egyes feltételezések szerint a gyökér magyar gyökerű. Az újhagyma ilyenkor hozzáférhető, nem csoda, hogy az emberek ették is, ha már volt. De ez mind csak a köret: mi a helyzet a húsvéti asztal valódi headlinerével, a sonkával?
Az ember talán naivan azt feltételezné, hogy a sonkafogyasztásnak bibliai okai vannak, ha már ennyire elterjedt: a tormáról már kiderült, hogy akár a szédervacsorán is fontos szerepet kaphatott a koriander, a kesernyés saláta, a csalán és az orvosi pemetefű mellett (bár mások szerint az, amit egyes gasztrotörténészek tormaként azonosítottak Jézus utolsó vacsoráján, valójában leginkább vadretek lehetett). A torma mindenesetre mostanára már bevett eleme a szédertálnak.
Ken Albala ételtörténész szerint az utolsó vacsorán többé-kevésbé mediterrán fogásokat szolgálhattak fel: kenyeret, bort, olajbogyót, fügét, gránátalmát, magvakat, lencsét, csicseriborsót, sajtot és talán némi bárány- vagy kecskehúst.
Lauretta Colonnelli újságíró szerint ezt még kiegészíthették a széderen hagyományos, az imént említett keserű fűszerek, és a bort talán édesítették és megfűszerezték, sőt még valamilyen szószt is felszolgálhattak – de sonka biztosan nem került terítékre.
forrás: https://qubit.hu/2023/04/09/hogy-kerul-a-sonka-az-asztalra
