A medveállatkák (Tardigrada) DNS-ét már sikeresen be is ültették emberi őssejttekbe, a kutatás végeredménye olyan szuperkatona lehet, amely jól bírja a nukleáris sugárzást – ami egy atomháború esetén kétségtelenül jól jön.
A medveállatkák a természet legnagyobb túlélői közé tartoznak. A medveállatkák (Tardigrada) közeli rokonságban állnak az ízeltlábúakkal, de több fontos tulajdonságukat tekintve is eltérnek tőlük. Jelenleg több mint 1000 fajukat ismerjük, ebből Magyarországon nagyjából 100 él. A medveállatkák felépítésére jellemző a testüket fedő kemény kutikulapáncél, valamint az azt kifeszítő hidrosztatikus váz.
Ragadozók és növényevők egyaránt előfordulnak közöttük. Először J. A. Goeze jegyezte le őket 1773-ban, és kis vízimedvéknek keresztelte el őket (angolul ma is „water bear”-nek nevezik ezeket az apró lényeket). A tudományos nevük, a Tardigrada, amelyet Spallanzanitól kaptak, lassan lépkedőt jelent.
Ezek az élőlények hihetetlen dolgokra képesek: 6 órán át kibírják a 100 °C-os levegőt, és 20 hónapig életben maradnak -200 °C-ra lefagyasztva. Az abszolút nulla fokot megközelítő -272 °C-ot is elviselik pár percig. Túlélik ezen kívül a folyékony nitrogénben és a folyékony héliumban történő fürdőzést, sőt a gyors hőmérséklet-változás sem probléma a számukra: elviselik, ha 15 perc alatt -190°C-ról +151°C-ra melegítik őket. Ezek után nem meglepő, hogy a forrásban lévő víz meg se kottyan nekik, de az már talán az, hogy a forrásban lévő alkohol sem.