Nagy-Britannia harckocsikat küld Ukrajnának


Nagy-Britannia néhány héten belül harckocsikat és önjáró lövegeket szállít az ukrán fegyveres erőknek – közölte a londoni miniszterelnöki hivatal.

A Downing Street már előző este – akkor még számszerű részletek nélkül – beszámolt arról, hogy Rishi Sunak brit miniszterelnök telefonon tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, akinek elmondta, hogy a brit kormány az eddigieknél intenzívebb támogatást kíván nyújtani Ukrajnának, és ennek jegyében Challenger 2 típusú harckocsikkal és további tüzérségi rendszerekkel látja el az ukrán hadsereget.

A Downing Street vasárnapi beszámolója szerint Nagy-Britannia már a következő napokban elkezdi ukrán katonák kiképzését a Challenger 2 harckocsik és az önjáró lövegek üzemeltetésére. A londoni kormányfői hivatal szóvivője szerint ez is része annak a programnak, amelynek keretében több ezer ukrán katona kapott nagy-britanniai kiképzést az elmúlt hat hónapban.

A londoni kormányfői hivatal szóvivője szerint Rishi Sunak egyértelmű álláspontja az, hogy az elhúzódó állóháború csak Oroszország céljait szolgálná, ezért ő és kormányának tagjai a következő napokban és hetekben felveszik a kapcsolatot a szövetségesekkel a Vlagyimir Putyin orosz elnökre gyakorolt nyomás erősítése érdekében.


FORRÁS: https://magyarnarancs.hu/kulpol/nagy-britannia-harckocsikat-kuld-ukrajnanak-255514

Yahuah Útja Egyesület 1% adó
Adószám: 19140094-1-03
Technikai szám: 2594
Yahuah Útja Egyesület 1% adó
Adószám: 19140094-1-03
Technikai szám: 2594

Az oldal fenntartása rengeteg munkával, illetve költségekkel jár. Amennyiben szeretnél nekünk segíteni az igazság terjesztésében, Töltsd ki az űrlapot, majd a megadott email címre elküldjük a szükséges adatokat az utaláshoz. Köszönjük!

Ezen weboldal megtekintéséhez el kell fogadnod Szabályzatunkat. Ezen kívül az infobubble.hu sütiket használ a weboldal működtetése, elemzése, használatának megkönnyítése és a releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. Az oldal meglátogatásához el kell fogadnod ezen sütik használatát is. Erről bővebb tájékoztatást az Adatkezelés menüben olvashatsz.