Azonnal le kéne állni azzal, hogy több gyerekre van szükség


Jelenleg nem látszik, hogy mi húzhatná ki Magyarországot a gödörből, ugyanis a vágtató infláció és a magas kamatkörnyezet miatt a fogyasztás és a beruházások mértéke is visszaesett, noha éppen ezek pörgethetnék fel a gazdaságot – mondta a Pénzcentrumnak adott interjújában Dr. Pogátsa Zoltán közgazdász, szociológus.

A szakember szerint a kormányzat egyfajta csapdahelyzetbe került, ugyanis amint megpróbál orvosolni egy problémát, az azonnal továbbgyűrűzik egy másik területre. Úgy látja, hogy az eddigi, egyébként sok szempontból sikeres politika mostanra megrekedt, és számos területen egészen más irányban kéne elindulnunk ahhoz, hogy Magyarország egy sikeres és gazdasági értelemben a lehető leginkább független ország lehessen.

Augusztus 18-i rádióinterjújában Orbán Viktor miniszterelnök jóval optimistább volt, ő majdhogynem biztosra mondta, hogy valamikor október és december között 10 százalék alá megy az infláció. Ugyanakkor arról is beszélt, hogy ez még mindig magas, ezért jövőre 5-6 százalékra szeretnék azt leszorítani. Ön szerint ez megvalósítható?

Amikor a kormány stabilizál, ez tovább emeli az inflációt, ezért az emberek nem fogyasztanak, ez pedig recessziót okoz. Ekkor a kormányzatnak kellene valamit kezdenie a recesszióval, ezért az állam elkezd hitelezni, míg a magas kamatok miatt a magánszektorban leáll a hitelezés. Az állam hitelezése viszont tovább emeli a hiányt a költségvetésben. Folyamatosan pakoljuk a sittet az egyik gödörből a másikba, és azért nehéz megjósolni, hogy jövőre mi lesz, mert négy negyedév óta recesszióban vagyunk, és nem látom, hogy a fogyasztás emelkedne. Az embereknek elfogytak a megtakarításaik, így a hazai fogyasztás emelkedése szerintem nem fogja kihúzni Magyarországot a recesszióból.

forrás: https://www.penzcentrum.hu/gazdasag/20230904/pogatsa-zoltan-azonnal-le-kene-allni-azzal-hogy-tobb-gyerekre-van-szukseg-1140776?fbclid=IwAR2b-dm4zNoEL7GjahnhfRzLuXe-xitOkLIw3KTvvCTq5sFuDbAv5uae2ww#

Yahuah Útja Egyesület 1% adó
Adószám: 19140094-1-03
Technikai szám: 2594
Yahuah Útja Egyesület 1% adó
Adószám: 19140094-1-03
Technikai szám: 2594

Az oldal fenntartása rengeteg munkával, illetve költségekkel jár. Amennyiben szeretnél nekünk segíteni az igazság terjesztésében, Töltsd ki az űrlapot, majd a megadott email címre elküldjük a szükséges adatokat az utaláshoz. Köszönjük!

Ezen weboldal megtekintéséhez el kell fogadnod Szabályzatunkat. Ezen kívül az infobubble.hu sütiket használ a weboldal működtetése, elemzése, használatának megkönnyítése és a releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. Az oldal meglátogatásához el kell fogadnod ezen sütik használatát is. Erről bővebb tájékoztatást az Adatkezelés menüben olvashatsz.