Öt éve komoly csapást jelentett Recep Tayyip Erdoğan elnöknek és pártjának (Igazság és Fejlődés Pártja – AKP), hogy a helyhatósági választásokon Törökország három legnagyobb városának, így a főváros Ankarának, a gazdasági központ Isztambulnak, valamint az égei-tengeri İzmirnek az irányítását is megszerezte az ellenzék.
A tavaly újabb ötéves elnöki ciklusra megválasztott (helyszíni riportjainkat itt olvashatják) Erdoğan most mindent megtesz, hogy a vasárnapi helyhatósági választásokon visszahódítsa szülővárosát, a 16 milliós Isztambult. A tétet jelzi, hogy Erdogan maga is úgy fogalmazott egyszer, hogy aki nyer Isztambulban, nyer Törökországban. Közben pedig az ellenzéknek komoly erőpróba lehet a szavazás az elveszített 2023-as elnök- és parlamenti választás után.
Erdoğan először egy kerületi ifjúsági pártszervezetet vezetett, majd Isztambul polgármestere volt, mielőtt miniszterelnök és végül államfő lett. Ihsan Aktas politológus azt mondta a BBC-nek Erdoğanról:
„Isztambul az otthona. Isztambul elvesztése az ellenzékkel szemben a 2019-es helyi választásokon pusztító hatású volt számára.”
A tétje jóval túlmutat önmagán
Isztambulban újrázni készül az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) jelöltje, a népszerű, 52 éves, szociáldemokrata-centrista Ekrem İmamoğlu, aki öt éve nagyon szoros versenyben nyert az uralkodó párt jelöltje, Binali Yıldırım ellen. Ezt megóvták szabálytalanságokra hivatkozva, erre İmamoğlu még nagyobb különbséggel verte ellenfelét. Hiába nagy és népes Törökország, Isztambul különösen fontos, hiszen a török lakosság ötöde itt él, és ez az állam pénzügyi-gazdasági, kereskedelmi és turisztikai központja, aminek a Bloomberg szerint évi 6,6 milliárd dolláros a büdzséje, sőt a török GDP harmadát adja.
A mérsékelt-konstruktív hangneméről ismert İmamoğlu magabiztosan beszélt egy kampánygyűlésen: „2019-ben lezártunk egy fejezetet, és március 31-én [az AKP] is történelem lesz.” Kampánya arra épít, hogy a megélhetési válság mellett is mennyit fejlődött Isztambul, bővült a vasúthálózata, parkosítottak és sok lakóház is épült. Mindezt ráadásul ellenszélben: Magyarországhoz hasonlóan Törökországban is hátráltatja a kormány az ellenzéki vezetésű városok fejlesztését.
A tavalyi, 53 ezer halottat követelő délkelet-törökországi földrengések miatt a fókuszba került a rengésbiztos épületek kérdése is, az AKP pont ezzel kampányol most (pedig rengeteg bírálat érte a török vezetést az engedékeny építészeti standardok miatt).
İmamoğlu ellenfele a 47 éves Murat Kurum, a kormánypárt korábbi környezetvédelmi és városfejlesztési minisztere lett, akit nem tartanak túl karakán jelöltnek.
Ettől még a kormánypárti jelölt és a polgármester fej fej mellett áll a felmérésekben, részben azért is, mert a legutóbbi választással ellentétben most nincs olyan széles körű ellenzéki együttműködés, és a kurdok is saját jelölttel indulnak (Isztambulban pedig nagyon sok kurd él). A Foreign Policy ennek külön cikket is szentelt, kiemelve, hogy İmamoğlu 2019-ben a kétmillió isztambuli kurd szavazatával is tudott győzni, ez idén nagyon hiányozhat neki. A CHP előző elnökjelöltje, Kemal Kılıçdaroğlu annyira középen akart maradni, hogy hátat fordított a kurdoknak, és inkább a nacionalista pártokkal szövetkezett Erdoğan ellen. A jelenlegi pártvezetés azonban újra elkezdte védeni az üldözött kurdokat, és szociáldemokrata irányba manőverezik.
A kurdok pártja, a DEM indul a legprogresszívebb programmal Isztambulban, köztük olyan pontokkal, mint a nők bevonása a várostervezésbe és persze a kisebbségi jogok. A DEM most már egyenlő távolságot tart a CHP-től és az AKP-től, főleg miután előbbiben is voltak, akik török nacionalista, kurdellenes hangokat ütöttek meg. Így a kurdok között vannak, akik elkezdtek közeledni az AKP-hoz és annak bázisához, például azt hangoztatva, hogy a törököket és a kurdokat a közös iszlám civilizáció köti össze. Pedig a 2019-es választások után 59 kurd polgármestert távolított el a hatalom a pozíciójából, ez most is újra megeshet a Foreign Policy szerint.
