A brit kormány egy olyan új törvényt vezetett be, amely arra kötelezi a rendőrséget, hogy minden bűncselekményről készült felvételt arcfelismerő technológiával vessen össze olyan fényképes adatbázisokkal, mint amilyeneket az útlevelek esetében is használnak.
A Chris Philp rendőrminiszter által “mindent megváltoztatónak” nevezett törvény leginkább a lopásoknál és betöréseknél jelenthet segítséget, Philp rendelete azonban sokakból heves ellenérzéseket váltott ki a magánélet megsértése miatt. És bár az Egyesült Királyságban valószínűleg mindenki támogatná a bolti lopások és betörések megfékezésére irányuló törekvéseket, sok ember szerint a rendőrminiszter figyelmen kívül hagyta a dolognak azt a részét, hogy a fényképes adatbázisok használata megsértheti a magánélethez fűződő jogokat.
A rendőrminiszter szerint nincs jogi akadálya a megfigyeléseknek.
Philp azonban azt állítja, hogy semmilyen jogi akadály nem gátolja a fényképes adatbázisok bűnfelderítésre történő használatát. Az ilyen szintű tömeges megfigyelés ennek ellenére szöges ellentétben áll a magánéletvédelmi normákkal, az új rendszerrel pedig már a magánélet fogalma is veszélybe kerül.