Jelentősen nőtt a saját lakással rendelkezők aránya


Négy év alatt jelentősen, 64 százalékról 75 százalékra nőtt a saját lakással rendelkezők aránya a 30-59 évesek körében a K&H friss kutatása szerint.

Az összefoglalóban ismertették: a válaszadók 56 százaléka önálló családi házban lakik, 19 százalékuk lakótelepi panellakásban, 10 százalékuk társasházban, 8 százalékuk lakóparki ingatlanban, 7 százalékuk pedig a sor- vagy ikerházban.

Az átlagos lakásméret 82 négyzetméter, ez nem változott a korábbi évekhez viszonyítva. A fővárosi lakóingatlanok a legkisebb alapterületűek, átlagban 62 négyzetméteresek, míg a falvakban 92 négyzetméteresek.

A válaszadók 75 százaléka él saját lakóingatlanában. A szülők tulajdonában lévő ingatlanban élők aránya a három és négy évvel korábbi 17 és 19 százalékról idén 12 százalék csökkent. Bérelt lakásban 12 százalékuk lakik, ami megfelel az elmúlt három év eredményeinek, ugyanakkor kevesebb a 2019-ben mért 16 százaléknál.

A saját lakásban élők átlagosan 12 éve szerezték meg az ingatlant, ahol élnek, 33 százalékuk az elmúlt öt év során jutott hozzá. A harmincasok 52 százaléka vásárolt lakást az elmúlt öt évben, a negyvenesek 34 százaléka, az ötvenesek 13 százaléka.

forrás: https://roviden.hu/2023/11/26/jelentosen-nott-a-sajat-lakassal-rendelkezok-aranya-meglepo-adatok-derultek-ki-egy-friss-kutatasbol

Yahuah Útja Egyesület 1% adó
Adószám: 19140094-1-03
Technikai szám: 2594
Yahuah Útja Egyesület 1% adó
Adószám: 19140094-1-03
Technikai szám: 2594

Az oldal fenntartása rengeteg munkával, illetve költségekkel jár. Amennyiben szeretnél nekünk segíteni az igazság terjesztésében, Töltsd ki az űrlapot, majd a megadott email címre elküldjük a szükséges adatokat az utaláshoz. Köszönjük!

Ezen weboldal megtekintéséhez el kell fogadnod Szabályzatunkat. Ezen kívül az infobubble.hu sütiket használ a weboldal működtetése, elemzése, használatának megkönnyítése és a releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. Az oldal meglátogatásához el kell fogadnod ezen sütik használatát is. Erről bővebb tájékoztatást az Adatkezelés menüben olvashatsz.