Kétéves kötelező katonai szolgálatot vezetnek be Mianmarban, a nőknek is


A 2021. évi államcsíny elleni fegyveres ellenállást letörni kívánó mianmari junta szombaton bejelentette, hogy életbe lépteti a 18 és 35 év közötti férfiak, valamint a 18 és 27 év közötti nők számára legkevesebb kétévi katonai szolgálatot előíró törvényt.

A junta tájékoztatási szolgálata szerint a jogszabály már szombaton hatályos. A törvényt még az előző katonai diktatúra hozta meg 2010-ben, de eddig nem alkalmazták.

A szombati közlemény további részletekre nem tért ki, de tartalmazta, hogy a védelmi minisztérium „közzé fogja tenni a szükséges szabályokat, rendeleteket, a hivatalos értesítéseket és utasításokat”.

A szükségállapot idején, 2010-ben elfogadott törvény értelmében a katonai szolgálat tartama öt évre növelhető, és azok, akik nem tesznek eleget a behívónak, ugyanilyen hosszúságú börtönbüntetéssel sújthatók.

Az egykori Burmában erőszakos konfliktus dúl a 2021. évi katonai államcsíny óta, amely megdöntötte a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjí rendszerét, tízéves demokráciának véget vetve.

Egyelőre nem látszik békés megoldás a konfliktusra, a harcok miatt az ENSZ szerint több mint kétmillió polgári lakos vált belső menekültté. Egy helyi megfigyelő szervezet szerint a megtorlásnak több mint négyezer halálos áldozata van.

A hatalomra került tábornokok január végén újabb fél évvel meghosszabbították a rendkívüli állapotot, gyakorlatilag újból elnapolva a puccs óta ígért választásokat.

FORRÁS: https://www.portfolio.hu/global/20240210/keteves-kotelezo-katonai-szolgalatot-vezetnek-be-mianmarban-a-noknek-is-668355?fbclid=IwAR3_LtWI2Ro0vxKAgPufeEwPiM0xr5c4Ak676AFxQNSwiLVqRcOJVJDGrJE

Yahuah Útja Egyesület 1% adó
Adószám: 19140094-1-03
Technikai szám: 2594
Yahuah Útja Egyesület 1% adó
Adószám: 19140094-1-03
Technikai szám: 2594

Az oldal fenntartása rengeteg munkával, illetve költségekkel jár. Amennyiben szeretnél nekünk segíteni az igazság terjesztésében, Töltsd ki az űrlapot, majd a megadott email címre elküldjük a szükséges adatokat az utaláshoz. Köszönjük!

Ezen weboldal megtekintéséhez el kell fogadnod Szabályzatunkat. Ezen kívül az infobubble.hu sütiket használ a weboldal működtetése, elemzése, használatának megkönnyítése és a releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. Az oldal meglátogatásához el kell fogadnod ezen sütik használatát is. Erről bővebb tájékoztatást az Adatkezelés menüben olvashatsz.