Figyelmeztet az ENSZ: Izrael botrányos terve miatt megszűnhet a palesztin állam lehetősége is


A megszállt palesztin területeken lévő izraeli telepek rekordmennyiséggel bővültek, ezzel pedig gyakorlatilag megszűnhet a palesztin állam lehetősége – közölte pénteken az ENSZ emberi jogi főbiztosa a Reuters szerint.

Volker Turk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa szerint az izraeli telepek növekedése Izrael saját lakosságának áthelyezésével ér fel, ami – mint megismételte – háborús bűncselekmény. Az amerikai Biden-kormányzat a múlt hónapban azt mondta, hogy a telepek „nem egyeztethetők össze” a nemzetközi joggal, miután Izrael új lakásépítési terveket jelentett be a megszállt Ciszjordániában.

A telepesek által elkövetett erőszak és a telepekkel kapcsolatos jogsértések új, megdöbbentő szintet értek el, és azt kockáztatják, hogy megszűnik az életképes palesztin állam létrehozásának minden gyakorlati lehetősége

– mondta Turk a jelentést kísérő nyilatkozatban, amelyet március végén mutatnak be az Emberi Jogi Tanácsnak Genfben.

Azt is elmondta, hogy drámaian megnőtt mind a palesztinok elleni izraeli telepes-, mind az állami erőszak intenzitása, súlyossága és rendszeressége a megszállt Ciszjordániában, különösen a Hamász október 7-én Izrael ellen elkövetett halálos támadásai óta. Azóta több mint 400 palesztint öltek meg az izraeli biztonsági erők vagy telepesek – áll a jelentésben.

Turk jelentése megjegyezte, hogy az izraeli kormány politikája „példátlan mértékben” igazodik az izraeli telepesmozgalom céljaihoz. Dokumentálta azokat az eseteket, amikor a telepesek teljes vagy részleges izraeli katonai egyenruhát viseltek, és katonai puskát tartottak maguknál, miközben palesztinokat zaklattak vagy támadtak meg, elmosva a köztük lévő határokat. Néha közvetlen közelről lőttek rájuk – írja a jelentés.

FORRÁS: https://www.portfolio.hu/global/20240309/figyelmeztet-az-ensz-izrael-botranyos-terve-miatt-megszunhet-a-palesztin-allam-lehetosege-is-673943?fbclid=IwAR01_HfUl0Sh3XYBFRavoW_fU72h6PwQegr25NSuA_v_yJ_S_uFQ2x_-2tE

Yahuah Útja Egyesület 1% adó
Adószám: 19140094-1-03
Technikai szám: 2594
Yahuah Útja Egyesület 1% adó
Adószám: 19140094-1-03
Technikai szám: 2594

Az oldal fenntartása rengeteg munkával, illetve költségekkel jár. Amennyiben szeretnél nekünk segíteni az igazság terjesztésében, Töltsd ki az űrlapot, majd a megadott email címre elküldjük a szükséges adatokat az utaláshoz. Köszönjük!

Ezen weboldal megtekintéséhez el kell fogadnod Szabályzatunkat. Ezen kívül az infobubble.hu sütiket használ a weboldal működtetése, elemzése, használatának megkönnyítése és a releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. Az oldal meglátogatásához el kell fogadnod ezen sütik használatát is. Erről bővebb tájékoztatást az Adatkezelés menüben olvashatsz.